Közérdekű

Színtanácsadás online – lehet vagy sem?

Régóta érlelődik bennem ez a bejegyzés, mert egyre többször futok bele olyen kijelentésekbe, hogy: “Színtípust nem lehet online megállapítani!”; “Az, aki online vállal színelemzést, az nem jó szakember”; “Kép alapján lehetetlen színtípust megállapítani”; “Csak a kendőzéssel végzett tesztelés tud reális képet adni az adott személy színtípusáról” stb. stb. stb..

Nos, szeretném ezeket a dolgokat most és mindenkorra tisztába tenni! Valószínű, hogy ezzel a poszttal nem leszek túl népszerű sokaknál, de főleg a magyar Szín- és Stílustanácsadók körében, de úgy gondolom itt az ideje egyrészt a sarkamra állni, és felszólalni az engem ért kritikák miatt, másrészt pedig felvilágosítani sok olyan embert, aki még mindig kételkedik az online stílustanácsadás sikereiben.

Kezdjük a tényekkel. Maga a szakma, mint Szín- és Stílustanácsadás ides-tova 30! éves, Nagy-Britanniából indult el. Bárhogy is nézzük, ez azért elég régen volt már. Sokminden történt azóta, és bizony sok újításon és fejlődésen mentünk keresztül a hosszú évek alatt. Akkor vajon miért pont ez lenne az egyetlen terület, ami egy kicsit sem haladt volna előre? Elgondolkodtató, ugye? Eddig sem titkoltam, de ezután sem fogom, hogy én külföldön, a Stílustanácsadás “őseinál”, vagyis a Colour Me Beautiful-nál kezdtem a tanulmányaimat. Ők voltak az elsők a világon, akik kitalálták és elkezdték használni a szín- és stílustanácsadás alapelveit. Ők még mindig a hagyományos módszereket tanítják, de rövid időn belül azt éreztem ez nem elég, kell hogy legyen valami más, valami újabb. Ezért lázas kutatásba kezdtem, és több hónapos keresgélés után akadtam rá egy olyan angol hölgyre, aki szintén anno a Colour Me Beautiful-nál kezdett. Neki is sántított pár dolog az elmélettel és gyakorlattal kapcsolatban, ezért összegyűjtötte a mintegy 30 évnyi tapasztalatait, és kidolgozott egy olyan tananyagot, amiben a kendőzés mellett legalább 23 másik technikát tanít meg. És ez mind bizonyítottan működik! Mert különben miért csinálnák ezt évek óta többen is külföldön?

Szóval én igenis vállalok ONLINE SZÍN- ÉS STÍLUSTANÁCSADÁST, fel merem vállalni, sőt mi több, célom az, hogy ez minél több emberhez is eljusson! Azoknak kínálom ezt a lehetőséget, akik valamilyen oknál fogva nem tudnak eljönni hozzám, mert sok ilyen eset is van. Használjuk ki a technika adta lehetőségeket, és könnyítsük meg vele az életünket, mert pontosan ezért lettek kitalálva!

Azt azért mindig fontosnak tartom kiemelni, hogy személyesen lehet a legpontosabban meghatározni valaki színeit, de alapos körbe járással, kérdezősködéssel, kérdőívekkel, több kép (és valóban nem egy!) elemzésével el tudlak indítani a jó út felé. Vannak egyértelmű esetek, de vannak olyanok is, akiknél valóban csak a kendőzés adhat végleges eredményt. Ilyenkor azt szoktam felajánlani, hogy amint tudunk találkozzunk személyesen is, és akkor véglegesítjük az eredményt. Viszont addig is biztosan le tudjuk szűkíteni a kört, és ezzel meghatározni, hogy mely színeket hordhatja az illető teljes biztonsággal!

Én elismerem az itthoni képzések létjogosultságát is, de az tény, hogy az elméletet pontosan ugyanúgy tanítják itthon most, mint 20 éve! És mivel minden hazai Stílustanácsadó náluk végez, evidens hogy egyöntetűen és minden újítást kizáróan ők is ugyanazt szajkózzák mint tanáraik. Ezzel a kijelentésemmel nem akarok senkit sem megbántani, ellenségemmé formálni, neadjisten lenézni, csupán annyiról van szó, hogy én szerettem volna valami újat, innovatívat tanulni, és ennek következtében újfajta látásmódot adni az ügyfeleimnek. És úgy tűnik működik is, mert sokan pont ezért keresnek meg engem, és ők az élő példa arra, hogy ÍGY IS LEHET ÉS MŰKÖDIK!

Remélem sikerült eloszlatnom pár téves elgondolást az Online Színtanácsadással kapcsolatban, és ha kedvet kaptál, akkor kövess a Facebookon, mert ott naponta jövök érdekességekkel, akciókkal, stílustippekkel, ahol Te is részese lehetsz mindannak, amit én és ezzel a Styled by Meshy – Stílustanácsadás képvisel! Ha pedig további információt szeretnél megtudni a szolgáltatásaimmal kapcsolatban, akkor azokat ITT megtalálod.

További szép napot mindenkinek!

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé.