Az ügyfeleimnek tervezett kapszulagardróbok mellett minden évszakban bemutatom az én összeállításaimat is. Ezzel szeretném nektek bebizonyítani, hogy egy kisebb ruhatár is tökéletesen tud működni, ha az tudatosan összeállított darabokat tartalmaz.

Az idei nyári kapszulagardróbom bemutatására egy kicsit későn kerül sor, de az ebből összeállított szettjeimet már láthattátok az Instagram-on és Facebook-on. Remélem azért így is hasznosnak találjátok majd.

Az első, vagyis a tavaly tavaszi kapszulagardróbomról szóló bejegyzésemben elolvashatjátok, hogy mit is jelent maga a kapszulagardrób kifejezés, és miért is fontos az, hogy minden esetben és teljes mértékben személyre szabott legyen. Valamint azt is bemutatom, hogy a csupán 24 ruhadarabból hogyan állítottam össze több, mint 100 különböző szettet.

A kapszulagardrób megtervezése

Egy kapszulagardrób összeállításának első és legfontosabb lépése a tervezés. Ahogy azt már többször hallhattátok tőlem, véleményem szerint egy kapszulagardrób akkor tudja teljes mértékben kiszolgálni a viselőjét, ha az személyre szabott.

Éppen ezért először ajánlott a természeti adottságainknak megfelelő színeket, mintákat, fazonokat, egyéni stílust stb. meghatározni. Erre alkalmas egy szín- és stílustanácsadás. Ha még nem vettél részt ilyenen, itt tudsz választani a személyesen és online elérhető szolgáltatásaim  között.

Következő lépésként pedig gondold végig az életviteledet. Milyen életszakaszban jársz most? Miből áll egy heted? Otthon lévő kismama vagy, vagy irodában dolgozol, esetleg home office-ban? Van hobbid? Sportolsz? Mert az éppen aktuális ruhatáradat mindig ezeknek a szempontoknak megfelelően kell összeállítanod.

Most pedig lássuk, mik voltak az én szempontjaim a nyári kapszulagardróbom összeállításánál.

Színek és minták

Most is, mint majdnem minden alkalommal, bézsekre, homokszínekre, zöldekre és barnákra, valamint a jól bevált levélmintára esett a választásom. Szeretem a színeket, de úgy tűnik a hétköznapokra még mindig inkább ezeket a számomra ismerős és biztonságos árnyalatokat választom. Nemrég ért a felismerés, hogy a kicsit elegánsabb, alkalmibb ruhadarabjaim azok, amik színesebbek, de azokat most nem tartalmazza ez a kapszulám.

Életvitel

A nyári időszak mindig kicsit lazább, mint az év többi része. Értem ezalatt azt, hogy a kislányom nyári szünete miatt a tanácsadásaim megritkulnak – már ami a személyes szolgáltatásaimat illeti. Sokkal többet vagyunk ilyenkor a szabadban, játszótéren, strandon. Éppen ezért előtérbe kerülnek ilyenkor a kényelmesebb, hétköznapibb ruháim.

Idén úgy néz ki sajnos nem sikerül eljutnunk egy külföldi nyaralásra, így a tengerpartozós/nyaralós ruháim se kaptak most helyet. Ha valamilyen csoda folytán mégis sikerülne, akkor majd külön állítok össze egy nyaralós kapszulát, amiről természetesen be is számolok majd nektek egy külön bejegyzésben.

Mit is tartalmaz ez a nyári kapszulagardrób?

Mindezek tudatában pedig nézzük meg, mi az az összesen 28 ruhadarab és kiegészítő, amire a választásom esett. Az egyes darabok beszerzési éveit is megtalálhatjátok zárójelben, hogy lássátok, mióta viselem rendszeresen ezeket a kedvenceket.

Felsők

  • pisztáciazöld rövidujjú body (2021)
  • fehér madeira mintás blúz (2016)
  • barna len rövidujjú póló (2018)
  • bézs lenvászon ujjatlan ing (2019)
  • fehér lenvászon ujjatlan ing (2019)
  • zöld len ujjatlan felső (2016)
  • rozsdabarna kötött trikó (2018)

Nadrágok

  • olivazöld vászon culotte nadrág (2021)
  • fehér farmer culotte nadrág (2020)
  • bézs lenvászon culotte nadrág (2019)
  • olivazöld paperbag rövidnadrág (2019)
  • fehér paperbag rövidnadrág (2019)

Ruhák

  • csíkos virágmintás ingruha (2019)
  • bézs ujjatlan lenvászon ruha (2021)
  • fehér madeira mintás ruha (2020)
  • bézs lenvászon ujjatlan ruha (2019)
  • fehér-bézs-olivazöld fodros ujjú pamutruha (2020)

Kiegészítők

  • krémszínű bőrpapucs (2021)
  • bézs fonott papucs (2020)
  • barna bőrpapucs (2019)
  • bézs espadrilles (2021)
  • barna 2 az 1-ben pénztárca/mini crossbody táska (2021)
  • nagy fonott táska (2021)
  • bézs crossbody táska (2019)
  • sötétbarna vastag fonott öv (2019)
  • bézs fonott öv (2020)
  • halványzöld selyemkendő (2019)
  • fehér mintás vászontáska (2021)

    Ha kíváncsi vagy az ezekből kihozható további szettjeimre, figyeld a fent említett oldalaimat!

    Szeretnél Te is kapszulagardróbot?

    Ha pedig kedvet kaptál Te is ahhoz, hogy kapszulagardróbból öltözködj, de túl nagy falatnak érzed mindezt egyedül megvalósítani, akkor számos szolgáltatásom és termékem közül választhatsz:

    1. Ha úgy érzed nekivágnál egyedül, csupán egy kis útmutatásra lenne szükséged, akkor töltsd le a Személyre szabott kapszulagardrób című eBook-omat!
    2. Ha nem kísérleteznél egyedül, hanem inkább rám bíznád a tervezés részét, akkor jelentkezz a Kapszulagardrób tervezés szolgáltatásomra!
    3. Ha pedig belevágnál, de gyakorlatilag a 0-ról indulsz, és esetleg egy egész csomagban gondolkozol, akkor jelentkezz a Kapszulagardrób coaching szolgáltatásomra!
    4. Ha pedig a kapszulagardróbod harmonikusabb színösszeállításhoz keresel segédletet, akkor rendeld meg a színtípusod szerinti színlegyezőt vagy mini színkártyát!