Nemrég egy újabb kísérletre invitáltam a Facebook követőimet, nevezetesen arra, hogy megpróbáljunk megint egy online színelemzést véghezvinni, mégpedig közösen. Az eredeti Facebook bejegyzést ITT találjátok.

Szerettem volna megmutatni, hogy ez, a technika vívmányainak (a digitálisan applikált sminknek és kendőzésnek) a segítségül hívásával is működhet, ugyanis még egy laikus számára is teljesen jól látható képeken is, hogy valakinek mennyire előnyös egy adott árnyalat, vagy sem.

Ezúttal a választásunk Jennifer Aniston-ra esett. A feladvány pedig úgy szólt, hogy a 4 fenti variáció közül válasszák ki azt, amelyiken Jennifer és a színei a legharmonikusabb összhatásban vannak. Arra is felhívtam a figyelmüket, hogy próbáljanak meg most nem az “ismert” színtípusával válaszolni, mert sokan sajnos rossz típusba sorolják még szakmabeli társaim közül is. Hagyatkozzanak helyette bátran az intuícióikra.

Természetesen az online tanácsadások alkalmával smink nélküli képeket szoktam kérni, Jennifer-en viszont volt alapból is egy kicsi, de szerintem így is bőven látszik az, amit szerettem volna megmutatni nekik és most nektek is.

Összesítve a több csoportban is közzétett feladvány eredményét, azt kell mondanom, hogy csupán 1-2 más véleménytől eltekintve MAJDNEM MINDENKI (vagyis körülbelül a szavazók 95%-a) a jobb felső, azaz a Lágy nyári változatot találta a legjobbnak, ami valóban a megoldás, vagyis Jennifer-nek a hideg, közepesen sötét és lágy színek állnak a legjobban!

Hát nem állnak neki csodásan ezek a füstös színek?

Ezzel pedig világosan látszik, hogy nincs szükség arra, hogy a különböző árnyalatok hatása élőben vetüljön ki az arcra, mert ez gyönyörűen kirajzolódik egy digitálisan applikált smink és kendőzés alkalmával is! Ahogy azt a példáim is tökéletesen érzékeltetik.

Szóval aki ezek után is azt szajkózza, hogy színelemzést csakis személyesen, és csakis kendőkkel lehet végezni, az szimplán nem mond igazat! Vagy egész egyszerűen nem ért hozzá!

És arra is felhívnám mindenki figyelmét, hogy NINCS olyan, hogy valaki kivétel (és ezt azzal magyarázza, hogy na ezért van szükség az élőben kendőzésre), ugyanis ez pontosan a színelemzés alapelveivel menne szembe! Vagyis akkor nem lenne értelme az egésznek!

Ha úgy gondolod Te is szívesen kipróbálnád az online tanácsadást, keress bátran! Biztosan nem fogsz csalódni! ????
Az online szolgáltatásaim részletes leírásait véleményekkel együtt ITT találod.

Te melyik változatra szavaztál volna? Egyetértesz a többséggel, vagy esetleg Te máshogy látod a dolgokat?