Tényleg megalapozottak a saját öltözködési szabályaid?
– A „téli fagyi” effektus a stílusban
A főiskolán az egyik barátnőm teljes természetességgel mesélte, hogy náluk karácsonykor mindig Viennetta kerül az asztalra.
Én meg konkrétan lefagytam. Csak néztem, hogy ezek teljesen őrültek.
A mi családunkban ugyanis ez elképzelhetetlen volt. A nagymamám egész gyerekkoromban ugyanazt mondta: télen nem eszünk fagyit, mert megfájdul tőle a torkunk, megfázunk. Nem úgy mondta, mint egy véleményt. Hanem mint valamit, amin nincs mit megbeszélni.
Persze én azért időről időre próbálkoztam nála, hátha egyszer kivételt tesz, de hajthatatlan volt. Így maradt a téli fagyi, amit ráadásul kifejezetten utáltam, szóval még csak arról sem volt szó, hogy legalább valami örömöm van benne.
És az a fura, hogy egy idő után ezt már nem is szabályként kezeltem, hanem tényként. Ez tényleg olyan, amin nincs mit megbeszélni. Télen nem eszünk fagyit. Pont.
Annyira beépült, hogy amikor – már felnőttként – évekkel később meghallottam ezt a karácsonyi viennettázós történetet, bennem tényleg az futott végig, hogy ezek pont az ünnepekre akarnak lebetegedni.
Nem mondtam ki hangosan, hiszen persze mindenkinek szíve joga azt enni karácsonykor, amit szeretne. Minden családban másféle hagyományok vannak. Szóval a belső konfliktusom miatt zavaromban csak mosolyogva bólogattam.
Aztán valamiért mégis utánanéztem ennek az egésznek. Ennek a gyerekkorból hozott, teljesen magától értetődő életigazságnak, amit addig soha egy pillanatra sem kérdőjeleztem meg.
Egy ártatlan gyerekkori szabály, ami felnőttként is kísért
Természetesen kiderült, hogy a téli fagyizásnak az égvilágon semmi köze nincs sem a megfázáshoz, sem a torokfájáshoz. Semmi!
Ott ültem ezzel a felismeréssel, és egyszerre volt vicces meg egy kicsit bosszantó is, hogy milyen sokáig elhittem valamit csak azért, mert nagyon korán, nagyon sokszor hallottam.
Azóta eszem fagyit télen is, és érdekes módon soha nem fájdult meg tőle a torkom.
Miért követünk elavult elveket a saját tapasztalataink helyett?
Vannak olyan szabályok az életünkben, amiket nem azért követünk, mert igaz, hanem mert túl régóta él bennünk ahhoz, hogy egyáltalán megkérdőjelezzük.
Sokszor csak örökölsz egy mondatot, amit valaki egyszer kimondott, aztán még egyszer, aztán századszor is, és egyszer csak berögzül úgy, hogy észre sem veszed. Aztán úgy hordod magadban, mintha a saját tapasztalatod lenne.
Közben lehet, hogy már rég nem véd téged, csak korlátoz.
Mi a helyzet az öltözködési szabályokkal?
Pont így tud beépülni az öltözködésünkbe is egy csomó minden. Nem feltétlenül úgy, hogy valaki egyszer hangosan kimondta neked. Néha elég egy félmondat, pár rossz élmény a próbafülkében, amikor valami sehogy nem állt jól.
Persze az is lehet, hogy gyerekkorodtól kezdve azt tanultad, hogy a kislányok nem hordanak sötét színeket. Vagy hogy virágmintás darabokat télen nem veszünk fel. Vagy hogy 40 felett bizonyos fazonokat már nem illik hordani. És szépen lassan kialakult benned egy csomó „nyilvánvaló” dolog:
👉 Hogy ez a szín neked nem áll jól.
👉 Hogy ez a fazon túlzás a hétköznapokra.
👉 Hogy a karakteresebb darabok túl merészek neked.
👉 Hogy ehhez a ruhához előbb le kell fogynod.
Így szépen megtanulsz olyan darabokat venni, amik papíron rendben vannak, mégsem érzed bennük jól magad. Csak viszed őket tovább, mint valami halk háttérzajt.
Hiába nyitnál valami új felé, felveszed a próbafülkében, belenézel a tükörbe, és már jön is az ismerős belső mondat: Ez túl feltűnő. Ez túl sokat mutat. Ez túl komoly. Ez nem elég komoly. Ez nem te vagy.
Pedig lehet, hogy nem a saját megélésed beszél belőled, hanem egy régi berögződés.
És itt jön a lényeg: attól, hogy valamit régóta igaznak hittél, még nem biztos, hogy érdemes örökérvényű szabályként kezelni.
Itt hagyok neked egy kérdést, amit érdemes átgondolnod: nálad mi az a stílussal kapcsolatos mondat, vagy saját szabály, amiről már kezded gyanítani, hogy talán nem is igaz?
Ha nyitott vagy kilépni a régi szabályok korlátozó szorításából, mutatok 3 módszert, amivel segíteni tudok neked:
→ Ha látni szeretnéd, a te adottságaid mentén milyen berögzült öltözködési szabályokat érdemes végre újragondolni, jelentkezz online szín- és stílustanácsadásra.
→ Ha jól jönne egy kis személyes segítség a ruhatáraddal kapcsolatban, itt tudsz jelentkezni online konzultációra.
→ Ha a segítségemmel, de a saját ritmusodban alakítanád ki a kapszulagardróbodat, nézd meg az online tanfolyamot.
Maradjunk kapcsolatban 🤎
Ha szeretnél még több inspirációt és kapaszkodót a tudatos öltözködéshez, iratkozz fel a hírlevelemre.

Legutóbbi hozzászólások